Álldogáltunk a hideg sózott latyakban, a szemetes járdán, a bolt előtt. Cipőm orrával egy jeges hódarabot piszkáltam, illetve visszatekintve remélem, hogy hódarab volt és nem más. Késő délután volt és ólmos sötétség. Friss sütemény szaga szivárgott a boltból, és reméltem, hogy vásárlás után kapok egy téli fagyit. Ez az édesség valójában egy kakaós krém volt tölcsérben, és csak nevében fagyi.
Nagyanyám meleg kezét fogtam, és arcomat a kabátjának támasztottam. Jól elvoltam, különös, elmélyedt bűvöletben. A téli fagyi tölcsérére gondoltam.
„Büdös Kádár! Hogy rohadna gennyesre a hóhérja! Fojtogattok! Mocsok kommunisták! Fel kellett volna őket akasztani, amikor még lehetett! Golyót nekik! Nekünk banánt!” kiabálta egy öblös férfihang.
Felkaptam a fejem a nagyi kabátja mellől és körülnéztem. Senki sem beszélgetett a sorban. Előttünk és mögöttünk is leginkább lehajtott fejjel, csendben álldogáltak az emberek. Nem értettem.
Nem is érdekelt. Megnyugodva hajtottam a jobb orcámat a kabátra, és tovább álltam.
„Minek kell nekem itt álldogálni, nem is szeretem a banánt. Egyáltalán minek álldogálni! A gyerekek igazán meglehetnek nélküle is, én se ettem banánt falun.” riasztott fel egy siránkozó női hang.
Körülnéztem. Megint semmi, de kezdett zavarni.
„Hej, Ti büdösök! Szabadságharcos vagyok! Ezzel a két kezemmel vertem szét egy ávós fejét lapáttal 56 – ban, és még mindig itt vagytok! Büdös, büdös komcsik! Tönkre gyaláztátok az életem! Szarháziak! Komcsik!” Üvöltött újra a férfihang.
Most már megkérdeztem fennhangon:
- Mama! Kik azok a komcsik? Agyon kell ütni őket?
- Pszt kicsim. – mondta a nagyi. – Hallgass! – Az előttünk álló bajuszos öregember riadtan fordult hátra, nézett rám, majd körül.
Akkor és ott több hangot nem hallottam.
Másnap kezdődött az oktatásom. Másnap megtudtam, hogy nagymama is hallotta, és hogy ezt a képességet már jó ideje használja, ezért lett olyan megbecsült, nélkülözhetetlen tagja a hálózatnak.
Mindent fel tudott deríteni. Ő akadályozta meg az 1967 -es trockista puccsot. Erről a puccsról máig nem tud senki, mert a nagyi még csírájában folytatta el a szolgálatokkal. 7 főtisztet kivégeztek és 19 másik tiszt börtönbüntetéseket kapott.
Felettesei a módszereit nem ismerték, de eredményeit nélkülözhetetlennek találták, személyét pótolhatatlannak. A hálózat szerető gondoskodását nagyi jó munkával és hűséggel hálálta meg. Sok elismerést és kitüntetést kapott.
Az évek alatt én is szép lassan tisztába jöttem a képességemmel, megtanultam használni. Mára ez olyan fokra fejlődött, hogy amit szükséges, azt 1 – 2 kilométeres körzetből hallom. Mindent letapogat az elmém. Gondolatot, élőbeszédet vegyest. Az első időkben nehéz volt szétválogatni, aztán egyre könnyebb.
Ígérem, mindjárt a bevezetőm végére érek. A sok tanulással, munkával töltött évet átugrom. Eddigi életem másik meghatározó esete 2003. – ban történt velem.
2003. – ban egy belföldi művelet végrehajtásakor találkoztam Anyátokkal.
Gyönyörű volt, és ma is az. Szerelem volt első látásra, hatalmas feszültség vibrált köztünk. A torkomban éreztem, hogy meg kell kapnom, és azóta is boldog vagyok vele. Nem sokkal előtte végzett az akadémián; fiatal volt és észveszejtő, gyönyörű. Dús és hosszú lángvörös haja a vállára omlott. Másnap tudtam meg, hogy paróka volt és anyátok szőke, de akkor már ez számított a legkevésbé. Szerelmes voltam és vagyok. Azóta is, halálomig.
Egy, a bolgár titkosszolgálatok által a háttérből szervezett anarcho-szindikalista, hungarista retorikájú államcsíny kísérletet akadályoztunk meg a váci fegyház második emeleti zuhanyzójában. Roma származású színesfém-kereskedőnek álcáztam magam, legendám szerint én voltam a lacházi rézbáró.
Anyátok szakállas börtönőrnek álcázta magát.
A felkelés elfojtása, és a bolgár ügynökök likvidálása után három forró, felejthetetlen napot töltöttünk az egyik magánzárkában.
Többet most nem mondok, mivel, egyébként teljes joggal, minden gyereket feszélyez a szülei szerelmi élete. Ami egyébként fenomenális (vagy volt. – a ti időtökből. Az, hogy anyátoknak a ti jelenetekben van -e még, nem tudhatom, de kívánom neki.) Az, ami a ti szemetekben Nekem nincs, még mindig azt csinálja, amire gondolni se mertek, ha arra a három napra gondolok.
Utána 2005. -ig nem találkoztunk. Ő Bolíviában volt egy fedett bevetésen, a legendájára már nem emlékszem. Én egy szövevényes ügyet göngyölítettem fel az ulánbátori követségünkön, mint helybeli sofőr.
2005 májusában találkoztunk a szolgálatok rendes évi gardenpartiján, a Várban. Egész este együtt mászkáltunk, a hajnal a Lánchídon ért bennünket.
Megkértem a kezét.
2006. – ban megszülettél, Te, Ottó, két évre rád pedig Klári.
Anyátoknak 2009. év elején egy dél – afrikai bevetésre kellett utaznia, így Én otthon maradtam veletek, úgymond GYES – en.
Rendelkezési állományba helyeztettem magam, mert emlékeztem, hogy milyen volt gyerekként magamra, illetve a nagyira maradni. Nem akartam elveszteni, elszalasztani a gyerekkorotokat. A hálózat megértett és támogatott.
A veletek töltött idő, hiszen még mindketten sokat aludtatok, remek lehetőséget kínált arra is, hogy mélyítsem a tudásomat, gyakoroltassam az elmém.
Így, 34 éves koromban átmenetileg visszavonultam a szolgálattól, hogy a családomnak és a képességem fejlesztésének szentelhessem magam. A köztársasági elnöknél töltött bensőséges, vidám vacsora után (hisz Ő is régi hálózati személy volt) könnyű lélekkel léptem ki a Sándor palota kapuján, hogy a gy – i lakótelepen, legendám szerint mint munkanélküli, két gyerekes, özvegy csángó számítástechnikai programozó új otthont találjak.
Legendám talán sok mindent megmagyaráz, amire emlékezhettek abból az időből. Ez, hiszem, nem lehet sok. Szerető, gondoskodó apátok voltam, de a legendám kötelezett.
Remélem semmilyen rossz érzésetek nincs, ha kukoricalisztből készült ételeket esztek, vagy ha különösen siránkozó, nyüszítő dalokat hallotok valahol. Ha igen, nyugodjatok meg, gyerekkori sérülés, és itt a gyökere. A legendánkban.
Napjában többször megetettelek benneteket. Egész nap játszottam veletek és megsétáltattalak benneteket többször, valamint tisztába tettem Klárit (Téged, fiam, Ottó már akkoriban nem kellett). Ám, általában hamar elaludtatok. Délutánonként és este sok volt az üres időm, mivel mindketten jó alvók voltatok.
És szépeket álmodtatok. Tudom.
Amikor aludtatok, akkor leültem a nagyobbik szobába, a bőrfotelbe, és szkenneltem a környéket. Gyakoroltam.
Letapogattam a lépcsőházat, a lakóit. Aztán a házat és lakóit. Végül a telepet. Próbálgattam a határaimat, kerestem meddig tudok elmenni. Térben és gondolatban.
Új, addig ismeretlen területtel is megpróbálkoztam, kísérleteket végeztem a befolyásolás területén. Hogy sikerrel – e?
A sikert az eredmény minősíti, és az teszi sikerré. Az eredményekkel kapcsolatban, akárcsak a megtett lépéseimmel kapcsolatban, mint azt már fentebb jeleztem, bizonytalan vagyok. Döntsétek el, ha tudjátok. Félek, Nekem egy élet kevés lesz hozzá.
Mindenesetre ez a történet próbálkozásaim története.
