Tulajdonképpen eddig egész jól szórakoztam. Ez, persze nem hivatásos hozzáállás ebben a formában, de hát, mint mondtam Jehodához lazítani néztem be. De most jött a java.
Szíve mélyén rendes ember volt az öreg Jehoda. Amikor Feri próféta elcsendesedett, hitvalló Géza bácsi lehajolt, megnézte, hogy szuszog, majd kicsit felhúzta a vállánál fogva, és a korláthoz támasztotta a fejét. Visszament a lakásba, és kihozott egy takarót, hogy leterítse vele, meg ne fázzon. Hiszen már az apját is ismerte. Jó gyerek ez. Csak ne inna annyit.
- Na, reggelre kialszod Jézust. – veregette meg Feri fejét, és kiegyenesedett.
Már belépett volna a lakásba, amikor egy hang dördült meg a lépcsőházban.
Mély, döngő hang, olyan, amire már nem képes a mai városi, eltunyult ember.
- Jehoda!
Az elmúlt tíz perc eseményei után Jehoda erre a hangra hirtelen behúzta a nyakát és majdnem becsinált.
Mozdulatlanul állt, úgy fülelt.
Semmi.
Megállapította, hogy lehet, mégsem józanodott ki. Szerencse. Elhatározta, hogy inkább iszik még egy pohár bort, majd aludni tér.
Még egy pillantást vetett a fekvő Ferire, majd belépett a lakásába. Az ajtót csukta volna már, amikor újra:
- Jehoda! Gyere le! Azt akarod, hogy Én menjek fel?
- Anyádat. – motyogta Jehoda, és a falnak támaszkodott.
Gyorsan vert a szíve, kiszáradt a szája. Egyszerre volt szomjas és kellett vizelnie. Kiverte a víz. Megijedt. Hinni kezdett, így minden amiben egy életen át hitt, alapjaiban rengett meg. Megfájdult a halántéka. Összerándultak a belei. Megint hallotta:
- Jehoda! Gyere már le!
Géza döntött.
Lemegy.
Végveszélyben volt a világnézete. Egyértelmű és azonnali veszélyben. Szélsőséges helyzetek szélsőséges megoldásokat kívánnak. Többé már nem Jehoda Géza nyugdíjas volt, hanem bátor csekista. Úgy érezte, egy páncélvonat robog vele, haját viszi a szél, testére zubbony simul, kezébe vascső. Hallotta maga mögött a vörös zászlók csattogását, érezte, hogy elnyomottak tömegeiért száll harcba, ha lemegy. Dolgozó milliók álltak mögötte, előtte pedig kövér püspökök, zsíros képű gyerekmegrontók, tunya szerzetesek, harácsoló prédikátorok hivatkozási alapja. Nem habozhatott, és nem is habozott. Elhatározta, hogy pontot tesz ennek a vallásos dolognak a végére.
Nem személyes dolog, csak lendítek a történelem kerekén. – gondolta – 90 kilós, megtermett ember vagyok, jó nehéz, hideg vasdarabbal. Jézus, már ha Ő az, elég vékony, harmincas fickó. Lehet erős is, de egyszer már a rómaiak elkapták. Amit egy olasz is megcsinál, gyerekmunka. Lemegyek, és befejezem, amit elkezdtek. Nem lesz itten hozsannázás, misézgetés, öregasszonyok rinyálása. Templompersely. Úrangyala. Apátok faszát. Köszönje a papoknak. Majd lesz tudomány, a picsába, logika, meg racionalitás, bassza meg. – megállt az ajtóban, szikrázott a szeme.- Jézus a tézis, a vascső az antitézis, legyen hát szintézis.- ezzel a gondolattal óvatosan elindult a lépcsőn lefelé.
Óvatosan lopakodott lefelé és közben remélte, hogy Jézus a templomban látható vékonydongájú, szemüveges, nagy orrú zsidó gyerekre hasonlít valójában is. Ha ellenben olyan nagydarab fajta, nagy hasú, nagy állú, tagbaszakadt héber paraszt, mint amilyen a másik fajta zsidó szokott volt lenni, akkor nehezebb dolga lesz, tűnődött. A lépcsőforduló előtt a vasrudat, mint egy tőrt kinyújtotta, hogy nehogy meglepetés érje, ha a názáreti megneszelt volna valamit, és rávetné magát. Gyöngyözött a homloka, amikor a fordulóhoz ért, tudta, hogy mindjárt megpillantja. Nem habozhatok, nem tétovázhatok, gyors leszek, pontos, halálos. A párt ökle vagyok. Haladó erő. Megszorította a vasat.
A 10-es lakás ajtaja előtt meglepetésére nem egy ágyékvédős fiatalember állt, hanem egy esőkabátos, egyenes tartású, koros úr, nagy szakállal. Lassan megfordult.
Jehoda kezéből kiesett a vasrúd, lába alól kicsúszott a talaj, leült a lépcsőre.
- Engels. – suttogta.
- Én vagyok, Géza. Szólíts Frigyesnek.
- Istenem. – zihált Jehoda. – Mindig tetszett az A család, a magántulajdon és az állam eredete. Nagyon jó írás.
- Köszönöm. Azt, hiszem amikor írtam, akkor voltam a csúcson. Intellektuálisan. – pontosított Frigyes.
- Egyértelmű.- bólintott Jehoda, és nyelt egyet. A guta kerülgette.
- Nos, igen. – nézett elemzően Engels. – Ferenc barátunk?
- Leütöttem. – gombolta ki inge nyakát Jehoda.
- Kár. – csóválta a fejét Engels.
- Azt, hiszem összetévesztett Téged valahogyan Jézussal.
- Nem, nem hiszem. Ez elég nehéz lenne.
- Szerintem is hülyeség.
- Tudod, Jézus leugrott cigiért, mindjárt jön.
Ezt az információt Jehoda agya már nem tudta feldolgozni, besült. Géza bácsi elvesztette az eszméletét.
*
Engem az egészben az zavart, hogy amíg Jehoda nem látta a jövevényt, addig nem tudtam befogni én se. Sőt. A szavait hallottam ugyan, de Őt nem tudtam letapogatni. Feszélyezett. Fészkelődni kezdtem a fotelemben, és drukkoltam, hogy a vén Jehoda meg ne haljon, mert akkor már hallgatózni se tudnák.
*
2009. 08. 13 CET0143, Helyszín: Lépcsőház tőlem balra felfele
- Ez meg?
- Odafent is van egy.
- Ne is mondd!
- ?
- Fogadok az egyik a proletár, a másik a tőkés.
- Nem én voltam, Jézus.
Mi van? – gondoltam, és majdnem kiszálltam a beszélgetésből, meglepődésemben.
- Persze! A vasrúd meg betonozáshoz kellett. – felelte, jobb híján, Jézus.
- Azt én nem tudom. Az öreg csak úgy lejött és elájult, a másik meg fenn volt, leütve már. Én végig itt ültem. Becsületszavamra! Egy szót sem szóltam.
-Ez meg csak úgy melléd esett, igaz? Leugrik az emberfia a boltba, és már ütitek egymást. Még lélegzik. Várj egy kicsit! – lépett át Jehoda bácsin Jézus – Igen a másik is. – hallatszott már a negyedikről. – Na, ne nézz ilyen ijedten. – jött vissza. – A véretekben van. Megbocsátok.
- Mondom, hogy én nem….
- Tudom, tudom. Perszepersze. Egyfajta vagytok mind. Ilyen. Ez van. Meg van bocsátva.
- Te is a fajtánk vagy. – kötekedett Engels.
- Mondom, hogy nyugi, le van vajazva. De ez a "fajta" dolog nem ilyen egyszerű, összetettebb. Az ellenben biztos, hogy nekem hátat lehet fordítani, ami meg téged illet, – nézett körül – az ilyen helyzetek miatt ebben már nem lennék olyan biztos, az esetedben.
- Vagdalkozol. Akkor? Mi legyen? Lépünk?
- Nem, Frigyes, ilyen könnyen nem állunk odébb! Szedjük össze ezeket, aztán meg telepedjünk meg valahol. Tetszik a környék, tanítani fogok itt. Ha van érdeklődés. Az meg mindig van, csak idő kérdése.
- Jó ötlet. Lehet, hogy….
- Előbb tanulj, aztán taníts! Elég logikus, nem?
- Logika! Az egy fontos dolog, azt te nem érted. Formál-logika.
- Anyám segíts! Kezded.
- Látod, ez a dolog anyáddal is. Logikusan … csúnya!
- Igen? Ez érdekel. Hogy érted, hogy dolog anyámmal? – dőlt a lépcsőház falának Jézus, és elővett egy doboz cigarettát a zsebéből.
- Te ugyebár, mint olyan, egyfajta egységben vagy; Atya-Fiú-Szentlélek?
- Igen. – kibontotta a dobozt. – Bár Szentlélek mostanság…. Kérsz?
- Nem, most dobtam el.
- Folytasd csak.
- Ha jól emlékszem, az utolsó egységes magyarázat szerint…. Kalcedónia?
- Nem, az a természetemről szólt. Inkább Nicea vagy Konstantinápoly. – szívta le a füstöt – Sejtem, hova akarsz kilyukadni. Gusztustalan vagy.
- Egylényegű vagy az atyával, egylényegű az emberekkel, az emberhez hasonló, a bűnt kivéve…. – nézett elgondolkozva a cigarettára Engels.
- Ez nem bűn. Ostobaság. Legfeljebb.
- Fiú vagy és egyszülött Isten – ige.
- Tedd meg nekem, hogy elfordítod balra a fejed, amennyire tudod. Köszönöm. Tovább nem megy? Mondjuk körbe?
- Akkor kitörném a saját nyakam, nem gondolod?
- Csak ellenőriztem valamit. Egy valakit ismerek, aki hasonlóan szokott beszélni. Ha valahol elkezdek tanítani, megjelenik, és kelti a zavart. Nem is az eredményeim, a létezésem zavarja. Szeretne elbizonytalanítani. Engem. Téged. Mindenkit. Fárasztó. Biztos nem tudod jobban kitekerni? Nem? Várj, segítek. Nem? Rendben, elég lesz. Te most te vagy. Köszönöm.
- Én én vagyok! Gondolkozom, tehát én. Én biztos vagyok, megjegyzem.
- Jó, folytasd csak. Valaki figyel! Mintha ebből a lakásból valaki kukucskálna a kémlelőnyíláson keresztül, egyébként. – hajolt az egyik ajtóhoz kíváncsian. Czinkóciné ijedten hőkölt hátra a nyílástól.
Szerencse. Nevezzetek babonásnak, de kicsit megijedtem. Lehet, hogy túl erősen figyeltem, és azért reagáltam így.
- Már beszéltem a nénivel, amikor kidugta a fejét. Mondtam, hogy az orvosi ügyeletről jövünk, nincs baj, ellátjuk az egyik lakót. Bement, azóta onnan kíváncsiskodik. Nem számít, süket, mint az ágyú. De hogy akkor meg hogyan veszi észre, hogy van itt valaki? – morfondírozott Engels.
- Jók a megérzései. De ki nem jönne. – dőlt vissza a falnak Jézus.
- Nem. Tehát egy isten három személyben. Mindig összhangban, elválaszthatatlanul.
- Vulgárisan, leegyszerűsítve, igen. Ez misztikum!
- A lényeg a lényeg. Te ejtetted teherbe anyádat! – röhögött teli szájjal Engels. – Ödipális!
- Mondom, hogy gusztustalan vagy.
Ezzel egyetértettem. Alapszabály a hálózatban, hogy ilyennel nem viccelünk. Aki beszervezéssel foglalkozik, az csúnya dolgokat tud meg bizonyos emberekről, nem részletezem. A fő, hogy ez nem jó vicc. Legalábbis sok régi kollega már nem tud önfeledten nevetni rajta. Én sem. Ahhoz sokat láttam. Gusztustalan, öreg Engels! – gondoltam.
- Ha te mondod! – vigyorgott a vén kéjenc.
Ez a fordulat megint úgy jött ki, hogy feszélyezett.
- Na, ha kiszórakoztad magad – taposta el a csikket Jézus – akkor talán szedjük össze ezeket, és reggel el is kezdhetek tanítani.
- Kell egy hely. – kelt fel a lépcsőről a másik.
- Az mindig akad! Legtöbben örülnek, ha a hajlékukba jövök. Mindig mondják, hogy nem vagyok rá méltó, hogy hajlékomba jöjj, de majd összecsinálják magukat a megtiszteltetéstől. Ki nem hagynák!
- Egyszer fenn, egyszer lenn.
- Ezt meg megint hogy érted? – húzta fel a szemöldökét fáradtan Jézus.
- Úgy, hogy a pincében, a kukatároló mellett láttam egy jónak látszó helyet.
- De végig itt álltál?
- Nagyjából. – vigyorgott hamisan Engels.
- Meg egy szót se szóltál.
- Nagyjából. – vigyorgott.
- Tehát láttál egy pincét, és menjünk oda.
- A képem is kinn van a falon. – vigyorgott – Meg a Kareszé is. Tetszik.
- Azt elhiszem. No, ez se kis darab fickó! – méregette Jézus az ájult Jehoda Géza bácsit. Az öreg arcához hajolt, és belenézett a szemembe.
*
Nem. Nem, Ottó, nem Klárim, nem tévedek, nem viccelek.
Jézus belenézett a szemembe.
Az enyémbe. Nem Jehodájéba. Talán még kacsintott is.
Azt hiszem, eléggé bután nézhettem akkor.
Mintha mi se történt volna, folytatták a beszélgetést.
*
- Vigyük akkor őket a pincébe. Tudod, mit szokás mondani?
- Mit?
- Boldogok a vén, hazudós, kommunista, szakállas – kéjenc német filozófusok, mert Övék lesz a nagydarab lába! Én fogom felül. Emelheted! – viccelődött Jézus, és nevetett is hozzá.
Nem tudom, hogy Engelsen, vagy rajtam, de lehet, hogy mindkettőnkön.
Kiléptem a megfigyelésből.
*
Izgatottan ugrottam fel a fotelből. Jézus belenézett a szemembe, világos volt, hogy lát Engem. Tudom, mire gondoltok, és Nekem is csak ez zakatolt a fejemben.
Kompromittálódtam!
30 év hálózati tapasztalat és 14 év aktív, belföldi és külföldi vezényléseken eltöltött gazdag és tartalmas szolgálat után első ízben; lebuktam.
Fájt, de nem tagadhattam.
Jézus nemzetbiztonsági veszélyt jelentett.
Az hogy látott Engem, kiegészítve a ténnyel, hogy valamilyen módon megakadályozta a letapogatását, még jobban kétségbe ejtett. Lehet, hogy a veszély nagyobb volt, mint első látásra tűnhetett; nem tudhattam, mennyit tudhat.
Értesítettem a központot, oda rendeltem a dadát, és elkezdtem a helyzet áttekintését.
Klárika felsírt álmában, ezért átmentem a gyerekszobába, hogy megnyugtassam, fel ne ébressze a bátyját is.
*
