Lassan kezdett megfájdulni a fejem Lajostól, meg a fáradtságtól. Már sejtettem, mi a baja az őrmesternek.
„Megvan!” – gondolta az őrmester. De még mennyire! – gondoltam.
Gyanakvóan és mélyen Jehodáné szemébe pillantott, mint aki hazugságon akarja kapni az asszonyt.
Marx nem?
Ő nem. Ez nem vicces Lajoska, nem szép, hogy gúnyolódsz.
Jehoda néni látszott, kezd megsértődni. Nem is kellet belépnem, onnan, ahol voltam, az arcáról leolvastam a gondolatait. „Engem itt nem vesznek komolyan. Nem hülye vénasszony vagyok. Nagyon is jól tartom magam. Mindennap keresztrejtvényt fejtek, ez a Lajos meg jó nagy marha lett felnőtt korára. Mindjárt felpofozom. Taknyos!” Nagyjából.
Nem gúnyolódok, Teri néni! Csak szeretném tisztán látni a körülményeket. Hol, Mikor, Ki, és Kinek az érdeke? Vegytiszta Kriminalisztika. – nyugtatta Lajos. – Tetszik tudni. – tette hozzá tiszteletből.
Hát, fiam ehhez Te értesz, a Te szakmád. – nyugodott meg Jehoda néni.
Lenin?
Őróla sem tudok. -csóválta meg fejét Jehoda néni, segítőkészen.
Tehát Marx és Lenin nem, de Engels és Jézus igen. Meg egy nő.
Pontosan.
Gondolja, hogy esetleg?
Nem, nem hiszem, hogy Szűz Mária lenne, annál sokkal többször nevetgél. – válaszolta bosszúsan Jehoda néni.
Krupszkájára gondoltam. – ízlelgette az idegen nevet Lajos – de mindegy. Ő se lehetett nevetgélős.
Lajos újra a jegyzeteit bámulta. Tanácstalan volt.
Átnéztem az öreg hölgybe. Hátha van valami.
Jehoda néni egy darabig nézte Lajoska lehajtott fejét, és megállapította, hogy az őrmester úr hamar kopaszodni kezdett. „Nem is csoda, ilyen rossz, ülő munka mellett. Városi gyerek a betonkalickájában. Betonba születik, abban él, onnan hal meg. Disznót meg tehenet a hentesnél, vagy az állatkertben lát, fát meg a parkban.”
Kinézett az ablakon. Kezdett igazán meleg lenni, hét ágra sütött a Nap.
A régi, gyerekkori, falusi nyarakra gondolt, a fürdésre a patakban, a kútban hűtött dinnye ízére, az első csókra, és a frissen sült kalács illatára húsvét vasárnap, szentelés után. Arra, hogy nagy és erős apja milyen büszkén mutatta a háború után kapott földet, és hogy sírva vágta le a tehenet, amit Ő gyerekkorában annyira szeretett, amikor be kellet lépni a szövetkezetbe. Milyen jó volt aratáskor vizet és ételt hordani az embereknek, emlékszik mindig boldogan indultak ősszel a szőlőbe szüretelni, pedig kemény munka volt. Kemény élet. Nehéz. Jó.
Szép képek voltak, bár szerintem az elméje kiszínezte.
Egy az ablak alatt elhajtó autó hangja rántotta vissza álmodozásaiból. „Haj, szegény Terka, szegény Terka” – gondolta – „de megöregedtél!” és rápillantott a kezére. Kicsit remegett, mint másfél éve mindig.
Mindig ilyen hóbortos ember volt.
Tessék?
De jó ember. – fejezete be Jehoda néni. – A Géza. – sóhajtotta.
Értem. – temetkezett újra papírjaiba Lajos.
Kelletlenül léptem vissza a rendőrbe. Frissebb, de még mindig ingerült voltam. Elhatároztam, hogyha tíz percen belül nem indít meg valami intézkedést, akkor kényszeríteni fogom. Aztán alszok végre.
Lajos egyre elkenődöttebben érezte magát. „Ez egy kalap macskamocsok, egy tartalmas fingás a réteslisztembe!” - gondolta. „Ez eddig nagyon kevés, hogy bármihez is kezdjek vele.” Fintorgott. „Lehetne szólni akár a szolgálatoknak is, de kiröhögnék a lakossági bejelentést, amiben Engels és Jézus szerepel. Marx, az más! De Ő nem. Hát még Lenin!” – Kis fénycsillámok sziporkáztak a szeme előtt, kétszer, háromszor erősen összeszorította szemhéjait, hogy elmúljon. „Az talán még az oroszokat is érdekelné, hogyan szökött meg Moszkvából! Nagy összehangolt, nemzetközi felderítés lenne, felgöngyölnék a srácok!”
Szipogott néhányat. ”Röhigcsélő fiatal női hang. És még az orrom is bedugul! Van esze az öregnek! Kapar a torkom. Bulizik a pincében, az öregasszony meg megpukkad a negyediken. Szívok, mint a torkos borz. Nem számítok! Bogozom a szálakat, adminisztrálok, közben már reggel 28 fok van, kétszer leizzadtam, rövidnadrág nincs, mindenki leszar, kaja nincs, hülye öregasszonyok, kéjenc vénemberek, tetű koloncok vannak! Leszart fogaskerék vagyok! De jó lenne egy sör! Valakit pofán vágok a gumibottal! Istenem, ki innen!”
Párás, vibráló tekintettel nézett fel Jehoda nénire.
Megbocsát egy pillanatra Jehoda néni? Mindjárt jövök. – mondta, felállt, végigpillantott az asztalon, hogy rend van-e, megigazította nadrágját, és kihúzva magát, kiment.
Nem volt kérdés számomra hova megy. Inni.
Átléptem Jehoda nénibe, elhelyezkedtem. Fáradtam, egyre jobban. Nyolc percet adtam Lajosnak.
- Persze, menjél csak. – nézett utána értetlenül Teri néni.
Lajos óvatosan betette az ajtót.
„A picsába!” hallatszott a folyosóról, és valaki felrúgta a kukát, majd belevágott a kávéautomatába. „Engels, faszom!” Utána műanyag poharak zörgése, valaki dühösen és teljes erőből taposott rajtuk. „Dögölj meg!” Zavart köhécselés, aztán egy pillanat múlva csikorogva kinyílt és bezáródott egy ajtó. Lajos bement a mosdóba.
