Beismerem; a megoldáson gondolkoztam, mióta a párnára zuhant a fejem.
Éreztem, hogy valaki manipulálja elmémet, az agyamban van. Serénykedik. Műszeretkezik és műrántottákat műsüt. Manipulál és kápráztat. Nem tetszett a játék.
Tétova kísérleteket tettem, hogy visszakeressem, honnan teszi ezt. Nagy próbatétel volt úgy dolgozni, hogy próbálkozásomat ne vehesse észre hívatlan vendégem. Érdekes módon a manipuláló testét nem találtam, sehol. Ha elfogadom a látogató által állított valószínűtlen dolgokat, nem csoda.
Szerintem inkább egy ismeretlen, hálózat nélküli ügynök lehetett, már megbillent tudattal, a hosszú egyedül töltött bevetések miatt. Szeretek így gondolni rá, mint kollégára.
Egy véletlen emlék segített megoldanom a helyzetet.
Évekkel a fenti délután előtt, egy washingtoni bevetésemen a Pentagon egyik programozójának elméjében turkáltam. Egy ismert, konzervatív, veterán szenátor fiatalos feleségével töltött pásztoróra után, amikor a hölgy már a Watergate hotelen is túl járt, a fickó kényelmesen nyújtózkodott egyet ágyában és véletlenül belenyomta néhány lábujját egy rosszul szerelt fali csatlakozóba. Megütötte az áram.
A baleset Engem is kiütött. Túl hirtelen jött.
A programozónak erős szíve, vagy szimplán jószerencséje volt, mivel túlélte. Én jóval utána tértem csak magamhoz, kollégáim órákig nem tudták mi történhetett. Ájultan feküdtünk; a programozó az ágyában, én a furgonunkban a lakása előtt. Amikor magamhoz tértem, sikeresen kiléptem a megfigyelésből.
Amikor a konnektorba nyúltam, akkor a szerencsére bíztam magam. Nem tudhattam, melyikünk fog gyorsabban magához térni. Reménykedtem, hogy tényleg a bátraké a szerencse.
Nyertem, mint ez beszámolóm létezéséből is kikövetkeztethető.
Mi lett idegesítő vendégem sorsa?
Máig együtt élek vele. Agyam egy eldugott zugába zártam, így újdonsült börtönében ébredt már fel. Testével, ha volt, mi lett, nem tudom. Tudata ott heverészik cellájában kollégiumi emlékeim mellett, soha senkitől nem háborgatva. Gyakran unatkozik.
A minőségi horrorokat és háborús filmeket igencsak szereti, kéthetente megnézek neki egyet. A nagypénteki keresztjárás vatikáni közvetítését sosem hagyja ki, mindig kiköveteli, hogy megnézzük. Legjobban az első, harmadik, hetedik, kilencedik és tizenegyedik stációt kedveli. Ilyenkor hangosan kuncog. Azt mondja, kellemes emlékeket idéz fel, de a 13. stáció után mindig rosszkedvűen kikapcsoltatja a televíziót, és fagyit etet Velem. Általában a következő hét közepéig szavát se hallani.
Lehet, hogy Ő a Sátán. De mindenki őrzi elméjében a múlt démonait. Legfeljebb, az enyém kicsit erősebb, veszélyesebb másokénál. Tudom kezelni.
