2009.08.13. CET2109, Helyszín: a kisbolt előtt, a lépcsőház ajtajától balra 7 m – re
- Mert a munkások tudják, hogy minden gondjuk, bajuk egy dologra, a tőkével való szembenállásukra vezethető vissza. A tőkés a termelékenységet akarja emelni, és ezért feláldozza az embert. Amikor majd letisztázódnak az erőviszonyok, a frontvonalak, akkor kezdődik majd a végső harc. Ma még sokan azt hiszik, hogy mivel van egy kisboltjuk, mint ez itt, ezért már azonosak az osztályérdekeik a valódi tőkésekkel, pedig csak szolgák. Elfogyott a söröm!
- Mondtam már, hogy vegyél a rekeszből, ha kell, nem foglak mindig kínálgatni!
- Én akkor élek is a lehetőséggel. Meg kell mondanom, hogy végső harcra mi is számítunk, de az ideje titok. A végén örök tűzre vetjük a fenevadat, aztán élünk, virulunk, iszunk, énekelünk.
- Meg paráználkodunk majd! Én a boltos csajjal akarok!
- Biztos azt is lehet majd, Géza bá'.
- Mindent lehet, csak el kell tudni adni.
- Mit?
- Bármit. Amit csak akarsz. Ötleteket, elveket, gondolatokat, gépeket, kötvényeket, embereket, lelkeket. Kicsi borsőrlőt és nagy porszívót, szögletes tányért és kerek történeteket.
- Eladó az egész világ!
- És áru benne minden férfi és nő. Ez már csak így van.
- De ha így gondolod, akkor minek hívtál meg minket sörözni? Meg akarsz venni minket? Mert nem tudom, hogy mire mennél velünk. Se én, se a Feri nem vagyunk egy értékes portéka! - mondta Jehoda.
- Francba is, Géza bá', én nem azt mondtam, hogy mit szeretnék, azt mondtam, hogy mi van! Azt hiszed, én szeretem azt amit csinálok? Vigyorgok mint egy hülye, nyalom mindenki seggét, hogy előre jussak. Egész nap István vagyok, a tanácsadó. Az, hogy Pista mit csinál, amikor nem elad, meg ügyfélkövet, az senkit sem érdekel. - magyarázkodott Kovács István, a kiégett értékesítő.
- Követni szoktad az ügyfeleidet?
- Nem, Feri, ezt arra mondják, ha megkérdezem tőled később, hogy hogy vagy.
- Én meg múltkor azt hittem, azért kérdezed, mert haverkodni akarsz.
- Nem, nem azért kérdeztem. Meg kell kérdezni, hátha kiderül ,hogy még vennél valamit.
- Csodálkoztam is. Tudod, ez a kedvesség folyton, meg a vigyorgás a tágra nyílt szemeiddel, a képembe bámulás, ha beszélek...
- Ja?
- … meg még fel is hívsz, hogy hogy vagyok, rendben mennek -e a dolgaim. Már azt hittem, hogy buzi vagy.
- Kösz szépen. Nem vagy az esetem. Látod ez van, addig érdeklem az embereket, amíg értékesítek, amíg teszem a dolgom. Szerintem sokan azt hiszik, hogy este bezárkózok egy szekrénybe, töltőre kapcsolom magam, reggel meg előjövök.
- Be szoktál zárkózni a szekrénybe?
- Feri, baszott, én itt elmondom, hogy mi a bajom, ne poénkodj!
- Ne, nem! Nincs abban semmi rossz! Én néha bezárkózom. Olyan biztos hely. Meg vannak a maga határai, csönd van, sötét van. Biztonságos. Szeretek a szekrényben lenni. Ott senki sem tud basztatni.
- Látjátok, látjátok fiaim, élő példa vagytok! Látszik rajtatok, hogy mit tesz a tőke az emberrel! Az egyik egy hízelkedő lett mire felnőtt, a másik meg a szekrénybe szeret zárkózni. Bezzeg amikor én voltam ennyi idős...
- Mi volt akkor?
- Munka volt fiam! Munka. És! És a termelőeszközök, a tőke és a munkaerő egy kézben voltak! A mienkben! Akkoriban új hajnal hasadt az emberiségre! Engem az esztergapad mellől vittek el a pártfőiskolára. Amikor végeztem, és látták, hogy technikusi végzettségem is van, akkor behívtak a Központi Bizottság ipari osztályára. Az osztályvezető - helyettes a szemembe nézett, és azt mondta: Jehoda elvtárs, szükségünk van rád! - és átkísért az Ipari Minisztériumba. Kiderült, hogy az elvtársak kikísérleteztek egy újfajta páncélzatot a csapatszállító járműveknek, de nincs olyan kohó az országban, ami gyártani tudja. Másnap hajnalban már itt voltunk a város határában, a pályaudvar mellett. Hatalmas mocsaras terület volt az akkor.
- Mocsaras az most is.
- Nem, újra mocsaras lett, mióta nincs termelés a gyárban! Itt a különbség, fiam! Szóval, hat hónapot kaptunk arra, hogy álljon a gyár, és öntsük a vasat. Felhúztuk a kisegítő épületeket, de a nyomásfokozó épülete egy éjszaka alatt 15 centire süllyedt a talajba. Emlékszem a mérnökök azt mondták, itt nem lehet gyárat építeni. Veszek még egy sört!
- Mondtam már, hogy vegyed nyugodtan.
- Szóval a mérnökök sem mondták ezt már, miután az elvtársak elbeszélgettek velük. Mindegy is, a probléma megvolt, de akkor eldöntöttük, hogy a kohó fogja szárítani a földet, tehát amíg üzemel a kohó, nem süllyed a gyár. És megcsináltuk. Megcsináltuk, mert a párt eldöntötte, hogy itt gyár lesz, és gyár is lett. A következő év április negyedikén, pont határidőre megvolt az első csapolás. Ömlött az acél, szikrázott a hengereken, beindult a termelés. Folyt az alkotó munka, felépültek a csarnokok, felépült a lakótelep. Aztán egy szép tavaszi reggelen, sok évvel később, bejöttek a németek.
