- Ja, igen. A Schumpeter GMBH. Nyolcvankilencben.
- Pontosan. Már hetekkel előtte mentek a találgatások, folyt a pletyka, hogy jönnek a németek. De én mindig mindenkit elhallgattattam. A párttagokkal együtt mindig élesen elítéltük, és kipellengéreztük a rémhírterjesztőket. Aztán az egyik reggel távoli, egyre erősödő berregést hallottunk, ahogy közeledtek. Nyugtattam az embereket, hogy zavartalanul folytatódhasson a termelőmunka, de titokban felkészültem.
- Hogyan?
- Az elvtársakkal aláaknáztuk a kohókat. Elhatároztam, hogy az egészet a levegőbe repítem, de nem lesz a németek zsákmánya. Amikor a kiküldött embereim jelentették, hogy már a gyár bejáratánál vannak a németek, leállítottam a munkát, és hazaküldtem az embereket. Ahogy az utolsó is elment, és csak a megbízható alapszervezeti tagok maradtak a gyutacsok felszerelése miatt, begördültek az udvarra a németek járművei. A hat Mercedesből álló konvoj az igazgatóság épületéhez gurult, vezényszóra kipattantak a sofőrök, mind ilyen vékonydongájú seszínű hajú fritz volt, megkerülték az autókat és kinyitották a főnökeiknek a hátsó ajtót. Kiszálltak a németek. Az egyiket sosem fogom elfelejteni. Nagy hasú, hármas tokájú meglett ember volt. Amikor megérkeztek, az igazgató és a főmérnök hajlongva kirohant eléjük a bejárathoz és hajbókolva köszöntötte őket. Látszott, hogy készségesen fogják szolgálni új gazdáikat. Az öt másik fritz hozzájuk ment, de ez a kövér kilépett az autó mögül, és körül nézett. Az arcáról sütött az új gazda büszkesége, diadal és a felsőbbrendűség biztos tudata. Egy életre meggyűlöltem azt a kövér gyíkot, ahogy a diadalának biztos tudatában pöffeszkedett a gyárudvaron. Hát ezért építettük a gyárat, hogy elvegyék tőlünk? Aztán mind bementek tárgyalni az épületbe.
Én meg kiadtam a parancsot. Az elvtársak elhelyezték a gyutacsokat, bekapcsolták a vezetékeket a robbantáshoz, nekem már csak egy gombot kellett lenyomnom. Ekkor hazaküldtem őket. Tudtam, hogy nekem annyi a robbantás után, de nem akartam, hogy a németek túszokat szedjenek. Elhatároztam, hogy vállalom a felelősséget és még egyszer utoljára a szemükbe nevetek. Az elvtársak már megkapták az utasításokat, hogy nélkülem is újra fel tudják építeni a pártot, hogy magasra emelhessék a nehéz illegalitás körülményei között is az ellenállás soha ki nem hunyó fáklyáját. Tudtuk, hogy Moszkva még mögöttünk áll. - kortyolt egy nagyot Jehoda a söréből.
- És aztán mi lett? - kérdezte Feri.
- Felrobbantottam. Amikor a hajlongó igazgató és főmérnök vezetésével megjelent a germán csürhe az Igazgatóság épületének kapujában, lenyomtam a gombot. Levegőbe repült az egész. A hármas kohó, az a hatalmas szörny, amit annyi éven át etettem szénnel és vassal, hogy...
- Urak, én megindulnék haza, ha esetleg még akarnak venni valamit... - szólt közbe Gabi a boltos.
- Gabika, miért nem ül le velünk egy kicsit?
- Nem lehet Géza bácsi, mindjárt jön a Kende.
- Kislányom, kislányom! Kende!
- Ne haragudjon, Géza bácsi, de ez az én dolgom.
- Bocsánat.
- Én azért még vennék néhány sört. - kelt fel István, és Gabival bement a boltba.
Jehoda és Feri magukra maradtak a bolt előtt. Jehoda rámutatott, hogy Gabikának milyen formás, szinte egy kézzel átfogható kerek feneke van, és leszögezte, hogy jobbat érdemelne, mint egy ilyen Kende. Feri egyetértett a fenti véleménnyel és rámutatott, hogy Gabi feneke biztosan rugalmas és kemény, valamint Kende valóban egy pöcs. Ezek után elmondott egy történetet, arról, hogy az általános iskolában Kende még egy kövér zsírdisznó volt, de amikor nyolcadikban egy lány azzal pattintotta le, hogy nem szereti a szumókat, Kende gyúrni kezdett, majd a gimnázium után megvette első hátsó-kerékhajtású sportos limuzinját, hogy ellensúlyozza farokméretét, mely hírhedten kicsi. Az időközben megérkező Kendével ezután barátságosan, a széleskörű együttműködés és megbékélés szellemében elbeszélgettek.
Odabent Gabi visszament a pénztárgép mögé, István pedig a hűtőhöz sétált, hogy söröket vegyen ki. Ekkor léptem ki a chipses zacskók mögül.
