Jehoda becsukta a szemét és nyelt egyet. Végtelenül tompának érezte magát, és erőlködve próbálta lenyelni a nehéz, boros, dohányízű lepedéket a szájából. Nem volt kedve, se ereje felemelni a fejét a konyhaasztalról. Lehunyta a szemét, újra kábult álomba kezdett zuhanni.
Megint kopogtak. Sürgetőbben.
Jehoda megint kinyitotta a szemét. A konyhaasztalra tett fejjel az éjszakai konyha új arcát látta. Hidegen világítottak a csempék, csüggedten lógott a megégetett sütőkesztyű a fogason. A tűzhelyen a lábos titokzatosan az oldalát mutatta Jehoda felé, de hiába; már csak az a villa volt az alján akkurátusan keresztbe fektetve, amivel este 10 körül kiette belőle a káposztás tészta maradékát.
Újra kopogtak, és Jehoda figyelme másfele irányult. Maga elé bambulva felfedezte, hogy kedvenc kupakos bora kiskunsági gyártmány, valamint, hogy az öngyújtója újratölthető.
Ezek az új ismeretek, mivel az ész embere volt, teljesen felvillanyozták, ezért hirtelen mozdulattal felegyenesedett. Ettől megszédült és gyorsan rákönyökölt az asztalra, hogy megtámassza az állát. Miután megdörzsölte a szemét, és rövid fohászt rebegett a késői látogató édesanyjáért, komótosan felkelt és elindult az előszoba felé.
- A krumplileves legyen krumplileves – dünnyögte, amikor megpihent a konyha ajtajában, kezét az ajtófélfa egy jól ismert csomóján pihentetve.
„Sanyi segített berakni az ajtót, amikor beköltöztünk. Gyalulni is kellett. Utángyalu. Sokan voltak itt a gyárból. Hárman cipelni segítettek, ketten az építkezési hibákat javítgatták, a Tóni meg szigszallagal rögzítette azokat a csöveket és vezetékeket, amiket kellett. Szigszal-sal-la-la-la. Anyátok.” Csuklott. „Kettő ember kóstolót hozott a pálinkájából, a telekről, a többi meg azért jött, hogy gratuláljon a lakáshoz, vagy kérjen valamit. Csak beugrottak. Kurva anyátok. Sokan voltak. Amikor megszűnt az alapszervezet, már kevesebben. Amikor meg a gyár, akkor már senki. Szinte megfázott a frissen nyálazott seggem a huzattól, olyan gyorsan tűntek el. Egyáltalán, a jó kurva nénikéjüket. Engem is. Utángyalu. Lultak.”
Majdnem elaludt újra az ajtóban állva.
„Ketten maradtunk az öregasszonnyal, de lesz még ünnep a mi utcánkban, akkor is, százszor is!” Erre csuklott. Kilépett a folyosóra.
Bent a szobában mélyen aludt a felesége. Mostanában altatót vett be este tíz után, ezért nem ébredt fel a kopogásra. Jehoda behúzta a szoba ajtaját, és néhány bizonytalan lépéssel a bejárati ajtónál termett. Belenézett a kukucskáló nyílásba. Nem látott semmit. Kezével kitapogatta a zárólemezkét, de már rájött, hogy útközben újra lehunyta a szemét. Megint kinyitotta, megnézte a látogatót, és kitárta az ajtót.
A félreértések elkerülése végett, előre megjegyezném, hogy nem néztem a másik szomszéd felé, délután óta. Legutóbb még ájultan heverészett a fürdőkádjában.
- Géza bácsi, láttam Jézust. – mondta a látogató, egy szál alsónadrágban.
- Mi történt a nyakaddal Ferikém?
- Fürdőszobai baleset. Láttam Jézust!
- A kubait a szomszéd lépcsőházból?
- A názáretit! Azt. Láttam.
- Azt a bizonyosat?
- Azt, persze. Az igét, aki emberré lett. – magyarázta Feri izgatottan.
- Hogy van mostanában? – kérdezte Jehoda, és ásított, az ajtóba kapaszkodva.
- Nem viccelek Géza bácsi, és maga se tegye, mert elkárhozik!
- Jól van, szomszéd, jól van. Nyugodj meg.
- Nem vagyok izgatott! Kiáradt rám Isten kegyelme, már az Ő fénye vezet engem! Megborítja a fejem olajjal és terelget engem. Áldassék az Ő neve!
- Értem. Áldott vagy Te az Úr színe előtt?
- Az.
- És mint ilyet, terelget. – bólogatott.
- Igen.
- És most hol van? – kérdezte Jehoda, és tétova mozdulatot írt le a kezével, mintegy ezzel is kérdezve, hogy ez a fránya Jézus még itt csavarog – e valahol.
- Kicsoda?
- Jézus. Az.
- Mindenütt! – felelte csodálkozva Feri.
- Azt én is tudom, de most itt van, nemde, valahol a környéken?
- Itt! Nálam van.
Jehoda kezdett kijózanodni, és eszébe jutott a telekről hozott vascső, ami az ajtó mögé volt támasztva, minden esetre. Az is eszébe jutott, hogy talán bölcsebb lett volna ha nem akasztja ki a biztonsági láncot, amikor ajtót nyit.
- Géza bácsi, ugye nem akar fejbe somni a vascsővel? – kérdezte Feri.
- Nem, fiam, semmiképpen, nem. Milyen vascső? Barátok közt? – nyugtatta Jehoda – És, mondd, ha már nálad van, mert nálad van, ugye…. – terelte a szót vissza a beszélgetés fő irányába az öreg.
- Igen, nálam. – bólintott Feri.
- Nálad, olyan értelemben, hogy például a zsebedben, mondjuk?
- Nem, a lakásomon.
- Értem. Milyen magas? – hunyorgott a lépcsőházi fényben Jehoda.
- Olyan átlagos.
- De véletlenül se egyszer kicsi, máskor meg óriási, nem? Szokott vörösen vibrálni, ha dühös? Ha prédikál, akkor fehéren izzik? – érdeklődött.
- Nem, semmi ilyen. Ne nézzen őrültnek!
- Nem, nem, semmiképpen sem, fiam. De nem kért tőled semmit?
- Nagyon is! Azért vagyok itt. Jöjjön!
- Te vagy a bosszúálló kardja? A hitetlenek ostora, ilyesmi? – húzódott beljebb a lakásba Jehoda, és elnyomott egy büfit.
- Nem, nem vagyok az. Jézus szeret! Engem is, meg még magát is.
- Jól van. – nyugodott meg Jehoda. – Akkor hát ez egy rendes Jézus, akkor.
- De még mennyire. Itt van, meglátogatott minket. Örvendezzünk!
- Örvendezzünk. – most majdnem kicsúszott, a büfi. – Mondd, Feri, leültetted, megkínáltad valamivel?
- Nem kért semmit.
- És ott hagytad egyedül a lakásban?
- Nem. Az nagyon udvariatlan lenne. Azt mondta addig leugrik egy cigiért az éjjel nappaliba, amíg szólok magának.
- Értem. Dohányzik?
- Ezek szerint. – vonta meg a vállát.- Miért? Maga is, meg én is, meg azért elég sokan.
- Igaz. És mit szív?
- Azt hiszem, amit éppen kedve van venni, vagy kap. De nem hinném, hogy szivarozna, vagy pipázna. Olyan rendes magunkfajtának tűnt, nem ilyen szivarozósnak.
- Sörös?
- Szerintem boros. Tudja Géza bácsi, a templomból gondolom.
- Igaz!
- Na, jöjjön. – zárta le a csevegést Feri. – Igyekezzen!
- Én – kérdezte döbbenten Jehoda. – Minek?
- Azt én nem tudom. Ő mondta, hogy hívjam le magát is. Az Úrnak tervei vannak magával, Géza bácsi. Na, indulás! Ne várassa! – intett a kezével.
- De, fiam, pont velem? Tudod, hogy harminc évig pártvonalon voltam. Nem cukorkáért voltam odarakva. - nyelt egyet - Én fiam dialektikus-materialista vagyok, munkásgyerek, jelszavam munkabéke, ezt magad is tudod. Kapnál apádtól a jézusozásért, ha élne. – mutatott rá Jehoda – Sosem titkoltam, történtek hibák, de egyértelmű; a lenini út és az így megvalósuló a proletárdiktatúra elvezet a kommunizmusba. – szögezte le, mélyen Feri szemébe nézve. – Most visszaesés van, de az idő nekünk dolgozik. Most is válság van, látod. Nem? Amikor én elejtem a fáklyát, majd más felemeli. Nem lehet legyőzni a történelmet. – tárta szét a karját, és csuklott egyet, hitvallása után.
- Tudom, a Pista bácsival szokták ezt beszélni a kukatároló melletti pincében, szoktam hallani, amikor leviszem a szemetet. – türelmetlenkedett Feri. – Fogy az idő!
- Az nem pince, fiam, hanem pártiroda. A mélyből törünk a magasba.
- Rendben. -bólintott Feri. – De azért lejöhet!
- A vallás a nép ópiuma. – rázta a fejét Jehoda, és böffentett végre egy picit, hagymás borszagút.
- Géza bácsi, nem szívesen mondom ezt, de kockára teszi az üdvösségét. Sokan örülnének a maga helyében, hogy egyértelmű elhívást kapnak!
- Menj a másodikra a Horvátnéhoz, az úgyis egyfolytában a templomba jár.
- Nem. Maga kell! Engem az Úr nem a Horvátnéhoz küldött! A szentségit!
- Ferikém, ezt talán most nem kellene! – figyelmeztette Jehoda.
- Igaz. – riadt meg Feri.- Látja, mibe visz engem a maga konoksága az Úr színe előtt, Géza bácsi! Ne makacskodjon, jöjjön!
- Jó, csak hozom a kulcsom. Nyugalom. – húzódott beljebb Jehoda.
- Na ez már beszéd! Örülök, hogy így döntött. Mert bizony kedveli magát az Úr, nagy kegyelmében, Géza bácsi! – mosolyodott el diadalmasan Feri, és a lépcső fele fordulva kitárta kezét. – Áldás szállt e házra! Dús legelőkre terelget minket az Úr, aki szeret minket, szeressétek Ti is az Urat! Nagy kegyelmében! Megtér a tékozló fiú az Ő házába, megtölti a mécsest olajjal. Az Úr adta, az Úr elvette, áldassék az Ő neve! Halle…. – és elájult, mert a hazug, öreg Jehoda mégsem a kulcsáért, hanem a vascsőért ment be a lakásba.
