Jó félóra is eltelt, mire mindkettő gyerek újra elaludt és leülhettem rendszerezni gondolataimat.
Kimentem a konyhába, ittam egy pohár vizet. A konyhaasztalnál ülve kezdtem kidolgozni következő lépéseimet.
Első gondolatom Jézus és bandájának likvidálása volt.
Ezt, mint elhamarkodott ötletet, elvetettem. A szokásos „felderíteni és elpusztítani” megoldás ebben a helyzetben a lehető legnagyobb hiba lett volna, amit elkövethetek. Az addig megszerzett információk jelezték, hogy módszereim alapos ismerete, valamint szervezetünk valamilyen fokú penetrálása alapos okkal feltételezhető ellenfeleim részéről. A szükséges előképzettség, felkészültség nélkül senki emberfia nem volt képes felderítésem elhárítására, így Jézus sem.
Módszerei különösen érdekeltek. Feszengve vallottam be magamnak, de képességem kezelése terén Jézus fölém nőtt. A további szakmai fejlődésemhez szükség volt tudásanyagának megszerzésére, magamévá tételére, majd a megszerzett tudásanyag művészi alkalmazására.
Az ügy későbbi szakaszában, a kihallgatási folyamat során, 2009 szeptemberében megszerzett bizonyítékok és háttéranyagok jelezték, hogy jól döntöttem. Jézus likvidálását szinte egészen biztosan valamilyen trükkös szökésre használta volna fel, ugyanúgy, mint a háttéranyagában részletezett esetben, amikor így menekült meg a vizsgálati fogságból, Izraelből.
A cél tehát az egész társaság egyszerre történő letartóztatása és rabosítása volt. Úgy döntöttem, hagyom Őket néhány napig zavartalanul működni, hátha segítőik is feltűnnek. Használják csak műveleti központnak a pincehelyiséget, legyenek nyugodtak, érezzék magukat biztonságban, ilyenkor könnyebben hibázik a fajtájuk.
Fél óra is beletelt, mire átláttam a helyzetet és eldöntöttem a további lépéseimet. Természetes, hogy a mi szakmánkban végleges terv nem létezik, de a vázlat megvolt.
Átmentem a nagyszobába, elhatároztam, hogy ránézek Jehodáékra.
*
2009. 08. 13 CET0252, Helyszín: Pincehelyiség tőlem lefele, kukatároló mellett
Feri öntudatlanul feküdt. Hosszú, fényes neoncsíkok vágtattak a végtelenbe szemei előtt. Alaposan fejbe vágták, agya jelenleg műveleti tevékenységre alkalmatlan volt.
Jehoda aludt. Álmában éppen Sztálin tüntette ki egy érdemrenddel az Uszpenszkij – székesegyház vörös lobogókkal díszített ikonosztázionja előtt. A háttérben Hruscsov és Fidel tapsolt, az Internacionálét Honthy Hanna énekelte.
Elhatároztam, hogy felébresztem. Sztálint Miklós cárrá alakítottam, Hruscsovot Eisenhower elnökké, Fidel sírva fakadt, Henry Kissinger pedig rázendített a Csárdáskirálynőre.
Sikerült Jehodát félálomba pöckölni. Végre, a szemhéján kényszerített apró résen keresztül körülnézhettem.
- Ez egy jó erős indítás, ezzel a kísértet hasonlattal – mondta éppen Jézus a könyvespolcnál állva, egy kicsi könyvet lapozgatva. – Riasztó, rejtélyes csoport, szakállas gonosztevők, mi?
- Ellenfeleink szerint. Közös csajka, közös asszony, egyebek. Ezt sose fogom megérteni, – nézegette Engels saját fényképét a falnál állva – miért ezt a képemet rakják ki mindig! A szakállamat rövidebb és rendezettebb formában viselem. Fogadásból növesztettem meg egyszer akkorára, és tessék, mindenhol ez van kint!
- Mibe fogadtál?
- Fogadtam Marxszal, hogy nem tudja 80 nap alatt körbe utazni a Földet.
- És megnyerte? – fordult meg meglepetten Jézus.
- De facto nem, mert nem jutott tovább a Victoria pályaudvarnál. Nem volt pénze. De az elszántságát tekintve megcsinálta volna, így elkönyveltük, hogy Ő nyert. Aztán elmentünk inni. Mondta is, hogy nem hiszi, hogy valaha is írt volna valaki a pénzről, olyan pénzhiánnyal küzdve mint Ő! – törölt le egy légypiszkot Marx képéről Engels, elmélázva.
- Te mindeközben békés fonalgyári igazgató voltál. Jókedvben, bőségben.
- Ne vess rám követ, Jézus! – fordult meg Engels – Ahogy tudtam, támogattam. Küldtem pénzt, még a cselédlánytól született gyerekét is bevállaltam. Tettem, amit tudtam, amíg tudtam. – fordult vissza barátja képe felé Engels, elérzékenyülve.
Jézus bólintott és visszatette a könyvet a polcra. Megfordult, zsebre dugott kézzel Ferihez sétált. Megpöckölte a lábával.
- Ájult. – állapította meg.
- Mit akarsz tanítani? – hagyta ott a képet Engels, és leült az íróasztal mellé. - Miért vagyunk itt?
- Hogy megmentsük a bűneitől a világot. Azért vagyok itt, hogy megszabadítsam az embereket.
- Miért itt? – mutatott körül a pincében Engels.
- Az itt és az ott mellékes. Kis lépések. Nagy távlatok! Tanítok, és terjed a tanításom. A lényeg, hogy merjenek hinni! Sarjad a vetés! – lelkesedett Jézus. Látszott, ez a legtémább témája lehet.
- Ma is ugyanaz a bajom a vallással és az istenhittel, ami régen. A világ nem előnyére változott az eltelt idő alatt. Az embereket szarba se veszik! Akkor se, most se, sose. – jelezte elméleti kiindulópontját Engels.
- A logikád szerint, ha az emberek szarba se veszik egymást, az azt jelenti, hogy Isten se veszi őket semmibe? – ült le az íróasztal lapjára az Emberfia.
- Igen. Ha meg ez a helyzet, akkor egy közbe nem avatkozó kibic Istenre nincs szükségem. Tőlem mutathat be magának áldozatot, ha akar. Én nem fogok. Akkor se ha létezik, és ha pokolra jutok. Hízelkedni nem fogok, hiába kényelmesebb.
- A poklot hízelkedéssel nem kerülheted el.
- Nem, de ha egyre többen nem hiszünk benne, akkor elmehet a fenébe a pereputtyával együtt. – vigyorgott gonoszul Engels. – Az embereknek levegő kell, az isteneknek hívők!
- Nevetséges fordulat, amikor a bárány nem hisz a farkas létezésében. Vannak természeti tények. Van eső, van vihar, van szép idő. Van Isten! Ha nem hiszel a zivatarban, akkor is elázol. Ha nem hiszel benne, az nem befolyásolja a létezését.
- Ez esetben még rosszabb a véleményem. Amitől tartottunk, minden valóra vált. - csóválta meg fejét Engels. – A technológiai fejlődés az ember kizsákmányolását mára egy új szintre emelte. A tőkés csoportok a nép elbutításával pedig sikeresen elleplezték rendszerük valódi lényegét. Megteremtették a poklot a Földön, egy kicsi, szűk körnek meg valami mennyország félét, golfpályával, medencékkel. Isten pedig hagyta és hagyja ezt. – felkelt a székből, mert nem bírta tovább egy helyen. Izgatottan fel-alá kezdett járkálni.
- A pénzemberek sikeréből pedig az következik, hogy nincs Isten? – nevetett fel Jézus, beszélgetőtársa naivitásán.
- Kifejtsem? – mordult fel Engels.
- Kérlek.
- Megvilágítom egy példán keresztül, a munkásságod alapján úgy láttam, szereted a példabeszédeket.
- Jobb szeretem adni, mint kapni, de kíváncsian hallgatlak.
- Elméleti kiindulásként tisztáznám, miben hiszek….
- Hiszel?
- Kérlek ne vágj közbe, bólogass vagy ciccegj, de hadd fejtsem ki a véleményem. Utána kérdezhetsz. – utasította rendre Engels Jézust.
- Rendben, kommunista barátom! – vigyorgott az.
- Az emberi lét célja az ember kiteljesedése. Ebben hiszek. Minden ember jó valamiben, ha nem is kiemelkedően jó, de egy adott tevékenység végzése közben érzi jól magát, akkor boldog. Az élete értelmét az adja, hogy boldogan élheti azt, kiteljesedhet. Vegyünk egy példát; nevezzük Simonnak, de ha akarod Péter is lehet, hiszen erre a kősziklára építem a levezetésem.
- Legyen hát Simon.
- Tehát Simon szeret halászni. A halászattal elegendő élelmet szerez magának és családjának. Simon nem ostoba, ezért azon az éghajlaton él, ahol olyan hőmérséklet van, ami az emberi fajnak a legkényelmesebb, ezért az élelmen kívül csak olyan dolgokra van szüksége, amit elérhető közelségben megtalál, vagy Ő maga elő tud állítani. És mivel hülye lenne olyan helyre menni, ahol nem találja meg ezeket a dolgokat, vagy fázna, ezért nem is megy. Történnek rossz dolgok is Simonnal. A középső fiát megeszi egy cápa, a felesége belehal a hatodik szülésbe, és a többi, de Simon túl tud lépni ezen, szerez új feleséget, csinál új gyereket és kiegyensúlyozott, boldog élete végén könnyű lélekkel hal meg. Simon boldogan élt? – fordult Jézus felé a filozófus.
- Gondolom, igen.
- A tényleges világban Simon rosszabbul járna! – folytatta a mászkálást Engels, bal kezét zsebre vágva, jobb kezével hevesen gesztikulálva. – Tegyük fel, hogy Simon egy mai, fejlett országban születik meg. Szeret halászni, de nincs rá ideje. Tanulmányai befejezése után folyamatosan dolgozik, és még a nyugdíj előtt meghal. Egész életében hülyeségekkel tömik a fejét, és amikor gyereke lesz, végig nézheti, hogy annak a fejét is kitömik ugyanazon hülyeségek frissített változataival! Egész életében nem tud annyi pénzt keresni, ami elég lenne, pedig egyre többet dolgozik és egyre jobban keres. Annak ellenére, hogy a fizetése nő az egy órányi munkája eredményét egy órái béréből soha nem tudja megvenni! De a megszerzett pénzét sem tudja kedvteléseire fordítani, hanem nélkülözhető, de mesterségesen nélkülözhetetlenné tett árukat vásárol rajta, amelyek jó része azt biztosítja, hogy többet tudjon dolgozni, még otthonról is. Vesz mobiltelefont, így a szabadidejében is elérhető lesz. Vesz hordozható számítógépet és internetes kapcsolatot, így ha már elérték, akkor munkát is tud végezni. Persze csak ha fontos az a munka, de a főnökeinek melyik munka nem fontos? Hiszen ma már Simon nem munkás, hanem csapattag, bármi lehet belőle, megvalósíthatja magát. Ez a hazugság Simonnak hetente 10-12 órányi plusz munkájába kerül. A technológiai fejlődés miatt helyzete rosszabb mint régen, mivel a gyárat akkoriban nem vihette senki sem haza a hátán.
- Csak a szocializmusban! De akkor sokan megpróbálták! – nyerített fel Jézus.- Apróbb darabokban! – röhögött tovább, térdére csapva.
- Persze, persze. Ha kiszórakoztad magad, folytatnám.
- Tessék csak – sóhajtott egyet Jézus a nagy vidámságra.
- A legfonákabb pedig az, hogy ha Simon és a hozzá hasonlók nem vennék meg a sok különböző kacatot és bóvlit és divatos dolgokat, akkor egész valóságuk összeomlana és éhen halnának, mert az ő áruik sem kellenének senkinek. De lehet rosszabb is.
- Rosszabb? – kérdezte unottan Jézus.
- Ha Simon egy fejletlen országba születik, akkor nagy eséllyel már gyerekként meghal, ha nem akkor ugyanazt kapja, csak kevesebb habbal, őszintébben. Többet dolgozik, kevesebbet kap, és jobban teszi ha hallgat, mert ellátják a baját. Mindkét Simon egy ördögi körben van, ahonnan nem tud kitörni. Szerintem pedig azt a helyet, ahol nem emelheted fel a fejedet, ahol nem törheted át a korlátokat, örökös rabságra és kudarcra vagy ítélve, nevezhetjük nyugodtan pokolnak, még ha a Földön is van. Pokol ez a javából, hiszen az igazi boldogság nem létezhet benne, csak a pillanatnyi apróbb öröm, kéj.
- És mi van a gazdagokkal? – kérdezte Jézus, a szónoklat hatása alá kerülten.
- A pokolban is van aki jól érzi magát; a tulajdonos! Odalenn egy ördög, idefenn…. meg sok ördög van! Kicsi és nagy vegyest! De egyforma rosszak mind!
- Csinos beszéd volt, de Atyámról megfeledkeztél. – mondta Jézus.
- Inkább Ő rólunk. Mert vagy nem létezik, vagy ami rosszabb; megfeledkezett a világról, mert nem mutatja magát.
- Hát én?
- A cselekedetek számítanak, a tettek és hatásaik. Isten hatásait nem látom a világban. Sehol! – szúrta oda Engels dühösen
- Ott vannak az apróbb örömökben amiket említettél.
- Ez kevés! Akkor, ha neki hatalma van az egészet megváltoztatni? Milyen Isten az, aki apróbb örömöket ad boldogság helyett?
- Ismered a Bibliát? – vágott közbe Jézus.
- Igen.
- A Teremtés könyvét olvastad?
- Igen, az elején van, még tartott a lendület.
- Isten megteremtette a világot, és teremtett egy Édenkertet is. Ez annak ellenére, hogy megvolt hat nap alatt, nem kis munka. Ez abból is látszik, hogy azóta sem állt neki újra. – nézett magyarázóan Engelsre Jézus.
- A Teremtés könyve szerint így volt. – bólintott Engels.
- Az Édenkertet Ádámnak és Évának, az első emberi párnak adta. Egy gond nélküli, szépen berendezett világot kaptak, cserébe Atyám csak egy dolgot kért.
- Igen, tudom, hogy ne egyenek a tudás fájából. De ettek.
- A tudás fájáról, de nagyjából jól tudod. Mindegy. Ettek. Tehát egy óriási munka egy ilyen apró dolgon félrement. Nem így lett tervezve, nem volt előre látható, mint ahogy a kígyó megjelenése sem. Annyira felhúzta az öregemet, hogy ki is hajította őket, falevelestül, kígyóstul.
- Akkor hát mi a következtetésed? – kérdezte Engels.
- Az, hogy Isten látja az általad felsorolt hibákat. Látja a szenvedést és érzi a súlyát is. Tisztában van a problémákkal. Sokat beszéltünk már erről hetednapi pihenőink közben. Meg szeretné változtatni a világot, csak hát a körülmények.
- Körülmények?
- Azok jelenleg nem engedik. Ez egy súlyos hiba a rendszerben, de a rendszer működését nem befolyásolja döntően.
- Döntően?
- A nagy egész, néha döcögve, de működik. Ha rossz javítással próbálnánk belenyúlni, akkor esetleg csak újabb meghibásodást generálnánk. Jelenleg az ilyen irányú változásoknak nem megfelelő a környezet. De, dolgozunk rajta! – nyugtatta meg Engelst Jézus.
- Dolgoztok rajta?
- Igen. – bólintott Jézus. – Már próbáltuk javítani, de sajnos a legutóbbi, a megtestesülésem 1913. évében kiadott javító csomag nem várt hibákat generált, mint a globális felmelegedés és két világháború, hogy csak párat említsek.
- A globális felmelegedés egy javítási hiba?
- Sajnos. Akkor hát ezt a témát most le is zárhatnánk. – jelezte Jézus.
- Lezárhatnánk? – kérdezte Engels, letargikusan, kifáradva saját szenvedélyétől, és lehuppant a székre.
- Nem véglegesen, hanem időlegesen. Tegyük egy időre félre, vagy magunk mögé, ha tetszik és majd később megvizsgálhatjuk más szemszögből is!
- Lezártuk. – hajtotta le fejét Engels fáradtan. – Akkor hát miért vagyunk itt?
- Körülnézünk, tájékozódunk. – kezdte Jézus – felmérjük a helyzetet.
- Mi van, ha rossz a helyzet? Fojtogatóan, elviselhetetlenül rossz?
- Akkor visszajövünk később. Ha meg jó…. – hajolt közelebb Jézus,
- Akkor? – hajolt beszélgetőtársához Engels is, kíváncsian.
- Akkor kezdődhet az invázió!
- Invázió? – döbbent meg a filozófus.
- Nyugi van, csak vicceltem! – nevetett fel Jézus. – Mi lenne? Hülyegyerek! Akkor örülünk, barom!
Csengettek.
Felkeltem, hogy megnézzem, ki az.
Nagybátyám állt az ajtó előtt. Kucsmában, csizmában.
